A mosatlan újra a saját magánya felett sopánkodik

Csak ül ott egyedül s ezt mormogja: „Miért?Miért?”

A függönyök számlálják a napokat

Semmi nem beszélget velem az üres házban

Azt hiszem, a karosszéked kimúlt

A vízforraló először még próbált kedveskedni nekem

De tudod, milyen a figyelemszűrője

A növényeknek még nem mondtam el

Azt hiszik csak nyaralni mentél

A fürdőszoba nagyon hiányol

Alig látom mostanában

Még mindig nem képes elhinni, hogy itt hagytad

A hálószoba rám sem pillant

Azóta, hogy távoztál, ki sem nyitotta a szemét.

Mást sem akarnak csak aludni, aludni

Szebb időkre emlékezni

Álmokba belefeledkezni

Olyan, mintha minden egyre könnyebb volna

De éjjel

Hallom, ahogy a lepedőt könnyesre zokogják a párnák.

(fordította: Thurzai Zsöni)