A távolban egy fekete szalag
Függeszkedik a ponthoz, ahonnan nincs visszaút
Egy elképzelt repülés a szélfútta föld felett
Egyedül állva az érzékeim ingadoznak
Egy végzetes vonzerő erősen körbefon
Hogy tudnék menekülni az ellenállhatatlan markolástól?

Nem tudom levenni a szemem a körbefonódó égboltról
Szótlanul lóg a nyelvem, mint egy földhöz tapadt rossz ruha

Szárnyaim hegyén jég formálódik
Mellőzött figyelmeztetés, hogy mindenre, mindenre gondoltam-e
Nincs iránytűm, s navigátorom, amivel hazatalálnék,
Nincs súly, üresen szállok, és kőnek ütközöm.

Egy feszítő hang, ami késztet, hogy tanulj repülni
A körülmények a földön tartanak, miközben kész vagy repülni
Nem tudom levenni a szemem a körbefonódó égboltról
Szótlanul lóg nyelvem, mint egy földhöz tapadt rossz ruha

A bolygó fölött egy szárnyon és egy imádságon
Mohó kiáltásom az üres levegőben egy kondenzcsíkot húz
A felhők között repülő árnyékom
Könnyező szemem sarkából látom
A felkelő nap fényében bátor álmom
Az éjszaka terítőjén által fújna engem e lélek

Nincs oly' érzés, mi ezzel felérhet
Mély ájulás, a boldogság állapota
Képtelen vagyok a körbefonódó égbolttól elszakadni
Szótlanul lóg nyelvem, mint egy földhöz tapadt rossz ruha, Én (repülni tanulok).

(Fordította: Thurzai Zsöni)