Szólt a lány: Túl sokat sétáltam már.
A szívem titkoktól, fájdalomtól nehéz talány,
Túl nagy büntetés.
Szólt a lány: Nem folytatom már
Átéltem azt, ‘mi várna még rám,
Még több szenvedés.

Szólt a lány: az élet kegyetlen.
Nem hisz többé a napfényben,
sem a templomok csendjében.
Még mosolyom is megrémisztette:
Tél bújt szíve mélyébe.

Szólt a lány: az élet kegyetlen.
Nem hisz többé a napfényben,
sem a templomok csendjében,
Még mosolyom is megrémisztette:
Tél bújt a szíve mélyébe,
A szél soha nem volt hidegebb

Az eső sem volt kíméletesebb,
Mint a húsz év előtti éjjelen
Mikor kioltotta a fényjelet
Szemének tükre mögött
Egy fehér villanásban.

Visszatért az égbe
Csillogni a napfénybe
Mint az új templomok
Azon éj után, ha zokogok
A szívem mélyén
hűvösség hunyorog.

(Cabrel, Francis: C'était l'hiver)